Amitől féltem – lassan valóra vált,
Sok-sok hazugságtól telt be a pohár,
Türelem, megértés oly sokáig várt,
Most a holnap dúl és mutatja fogát.

A kapott bizalom élni nem tudott,
Tévútra terelve gyűri homlokát,
Pirul, szégyenében világgá futott,
Pedig hű és jó pajtás volt oly soká.

Lenézésből, nyomorból, senki nem kér,
S nem bölcs, ha a hazug kacagva nevet,
Megalázni azt, ki hitt benne – nem szép,
Hisz uralkodni is csak együtt lehet.

Kellene valaki, ki kiáll érted,
És nem a két zsebét tömi degeszre,
Hisz te oly vidám, békés vagy - nincs vétked,
Mégis a nagykutyák vadul megesznek.

Az önteltség torzít, életképtelen,
S nekünk bánat, nyomor lesz a jutalom,
Az idő felettünk fut - nem végtelen,
Mikor lesz ismét béke és nyugalom?

2006. szeptember 19.