Már nagyon lassan ébred a nyárvégi nap,
És bíbor őszbe hajlanak immár a fák,
A száraz talaj sárga avarruhát kap,
S fáradt kézzel, szomorkásan integet a nyár.

De azért itt-ott vígan, dalolva arat,
Bár a nap nem tűz, haloványan néz - dereng,
S a fátyolfelhős hajnali kék ég alatt,
Csak szégyenlősen, szemlesütve ül, s mereng.

Halkan üzen, suttog a szürke, esős ősz,
Már itt csoszog és hozná a ködös reggelt,
Utána a tél fehér köpenyében jő,
Hosszú álmából - lassan ő is felkel.

2006. augusztus 10.