:
Megtört hajléktalan alszik a padon,
Látszik rajt’, hogy neki az élet kemény,
Tán puha ágyról álmodik álmatagon,
Vagy, hogy simogatja egy jó meleg tenyér.
Nadrágja lukas, kabátja is kopott,
Körülötte zsong, zúg ezerrel az élet,
Ráncos arcára a nap egy kis fény lopott,
S ő hálás mosollyal néz fel az égre.
Tépi, szaggatja ruháját a zord szél,
Mire búsan másik oldalára fordul,
Jelzi, hogy igazán már semmitől sem fél,
De álmában azért - még reményt koldul.
Álmodj! Álmodd azt, hogy az ember érték,
S hogy a boldog életet – egyformán mérték!
2006. október 26.
(95 szó a szövegben) (685 olvasás)
tokio170: (10-26-2006 @ 03:46 pm)
SZERINTEM:Mindegy hová fordul, fölötte az élet zordul kiba@ott.Kérheti számon, ki csúszik a szánon,s élte vitatott,mint hivatott.Megválasztatott, s rája a nép basz@tt egy nagy kalapot. @ocsika/Szia.
Eroica: (10-26-2006 @ 04:58 pm)
Aranyos Zsuzsi! A tőled megszokott , verstanilag tökéletes forma és mély mondanivaló!Ez mostani versed jellemzője -dióhéjban! Puszi: Erika
kisssp: (10-26-2006 @ 05:45 pm)
Komoly gondolatokkal foglalkoztál versedben. Érződik együttérzésed, szolidaritásod, ami nagyon nemes dolog!
Szeretettel: Péter
Netelka: (10-26-2006 @ 07:10 pm)
Zsuzsim, nagyon szép a versed. Kerek, sokatmondó, igaz sorok. Az első vsz. különösen közel került hozzám.
zsuka49: (10-28-2006 @ 07:08 am)
Köszi nektek, akik olvastatok!!:)))
Puszizsuzsi
zsuka49: (10-29-2006 @ 08:11 am)
Köszönöm Vigikém, hogy olvastál!:)))
Puszizsuzsi
Vigi: (10-29-2006 @ 12:41 am)
"S hogy a boldog életet – egyformán mérték!" Zsuzsikám, vágyott igazság, remélt igazság, bár így lenne. Köszönöm, hogy olvashattalak. üdvözlettel: Vigi
