Nem vagyok öreg, csak kicsit fáradt,
bár a tükör hazudik, mást mutat.
Az arc, amely visszanéz rám bágyadt
s a két szem is mély ráncok közt kutat.

Mit várok? Hisz már oly sok vihar gyűrte,
fújta zord szél, szántották az évek,
mindezt ő, egy zokszó nélkül tűrte,
bármily kegyetlen bánt is véle az élet.

De nem sír, nem zokog ajka,
tán lesz, akinek így is majd kell,
kinek tekintete szívesen pihen rajta,

s a kezét fogva még mosolyogni mer.
Nem emészt és nem marcangol a bánat,
hisz árkok mögé is - építenek várat.

2006. november 20.