Sokszor nevetnek engem az emberek,
ki ez a bolond, ki manapság még ír?
Cseppet sem bánom, én tovább verselek,
szánom őket, bár szemem értük nem sír.

Ám van, ki csodálja bennem a merszet,
egy-egy verset olvasva tőlem ámul,
de akad, aki kigúnyol, kinevet,
s mint borjú az újkapura csak bámul.

Van, ki tisztelettel csendben mosolyog,
tetszenek a leírt, kimondott szavak,
néhanap körben ülnek a rokonok,
ha két rohanás közt röpke perc akad.

El se tudod képzelni, mily nagy öröm,
ha a gondolat szárnyal, vígan szalad,
a leírt mondat is lehet, hogy örök,
hisz megénekelni már mindent szabad.

Nosza írjon, ki ma még álmodni mer,
mikor a lét zokog, haldoklik és sír,
bár a bizonytalanság mindent temet,
de boldog leszel, ha igaz szívvel írsz!


2006. december 26.