Voltunk apró csecsemő, vidám gyerek,
ki hitte, a világ mindig szép, s kerek,
ki hitt igazban, hitt a kedves szóban,
ki felhőtlen hempergett szélben, hóban.

Lettünk megtört, megkeseredett ember,
ki szólni igazért tán soha nem mer,
ki ül a szegénység és nyomor terén,
kinek felhők mögött nap sem süt egén.

Leszünk az univerzumon szürke por,
mindent, s mindenkit megöl a gyilkos kor,
leszünk nyugtalan sétáló szellemek,
kísérjük a lent maradt, bús lelkeket.

2006. december 9.