Cím: Tűzkeresztség Szerző: zsuka49 - Lakatos Jánosné (02-01-2007 @ 03:51 am)
:
Tizenévesen gondolta itt az idő, a cimborák rég túl vannak több kalandon, férfivá válni épp ideje, biz illő, s tudta cselekedni kell itt az alkalom.
Hosszú vívódás után, biztosat döntött, profihoz fordult gátlásait legyőzve, kiöltözött, magára arcvizet öntött, és légyottra indult zavarát kendőzve.
Nem tudott gondolni szinte semmi másra, ahogy közelgett szíve hevesebben vert, oly régóta készülődött már a mára, bár a kiskapun csöngetni nemigen mert.
Ajtót nyitott egy rút hivatásos maca, üdvözlés helyett közölte, ez az első, feszült volt, merev, bár ő úgy hitte laza, de ha nem ül le, elviszi tán a mentő.
A nő értette dolgát, dobta gönceit, gyakorlott kezekkel matatgatni kezdett, ő meg nem győzte szorítani ökleit, mikor látta, hogy milyen jó is a kezdet.
Testén a forróság hullámokba tört rá, szíve vadul vert, közben csattant a gumi, érezte hogy rángatózik izzik a vágy, s hogy egy életen át se tudná ezt unni.
Mire feleszmélt, az egész véget ért pont, ledobott ruháit pirulva vette fel, úgy gondolta klasszul sikerült minden ott, bár egy kicsi gyakorlat még biztosan kell.
Fiúból férfi lett, így történt az eset, hivatásostól tanult szerelmi táncot, gondolom ez sok férfiúval megesett, és e keresztséget viselik, mint láncot.
2006. december 11.
(198 szó a szövegben) (683 olvasás)
Captnemo: (02-01-2007 @ 04:36 pm) Neti már megelőzött, nekem is furcsa volt a cím. És bár szerencsére én nem viselek ilyen láncot, mégis tudom, hogy lánc az ilyesmi tényleg.
piroman: (02-01-2007 @ 08:10 am) Ejnye, ez a pikírt hangnem! :) Gondolom a nők is valahogyan elvesztették... Jó a sztori, tetszett akkor is!
prayer: (02-01-2007 @ 08:31 am) Mit is mondtál, kedves Zsuzsi, hol ez a hely? Csak, mert szeretném végre én is átélni.
Eroica: (02-01-2007 @ 08:46 am) Puszizsuzsim De jól megmosolytattál! Hi-hi!
Emericus: (02-01-2007 @ 08:59 pm) Hát igen, a romantika nem mindenkinek adatik meg. Másrészt sehol sem fájóbb a férfi számára a saját ügyetlensége, mint éppen az ágyban. Sokan hiszik, jobb egy "hivatásosnál" kezdeni. Hivatásosok pedig akadnak. Tetszett a vers.
Rien25: (02-01-2007 @ 10:36 am) Jujujúúúj, ez igen, Zsuka.
Limerick-királynő. A hangnem ugyanaz, az élmény is. Gratula.
Rien
Netelka: (02-01-2007 @ 11:10 am) :) Nem túl romantikus így átesni rajta, de nyilván ilyen is van :) A címből kivenném az "elsőt" - a "Tűzkeresztség" már önmagában jelzi az elsőséget. Pusza :)
Angeli: (02-02-2007 @ 02:41 pm) :-)))))))) Tetszett!
blue: (02-02-2007 @ 04:13 pm) Köszönöm a mosolyt Zsuzsi. puszillak: gaby
zsuka49: (02-03-2007 @ 04:55 am) Köszi mindenkinek a hozzászólást!!:)))
A címet javítom.....:)))
Pusszancs: Zsuzsi
|