Megtettem. Most már nincs visszaút. Nem érdekel semmi.
Elrugaszkodva faltól, repülök a mélységbe én,
halálsikolyomra nem figyel, nem reagál senki,
tudom, hogy majd most fogad örökre magához az ég.

Rideg, vak sötétség öleli elernyedt testemet,
lelkemben a vihar érzem, végre csitul, csendesül,
a magány világa lassan már teljesen betemet,
s halál csókját ízlelve testem öröklétbe merül.

Legördült a nagy függöny. Nincs tovább semmi. Itt a vég,
de te betörtél ide is - látlak - vagy csak látomás?
Elment a szellemvonat, körülöttem nincs csak az ég,
lassan megérkezem, vár rám az utolsó állomás.


2006. november 29.