:
Emlékszem, egyszer azt mondtad nekem:
Ragyogni fog reánk mindig a Nap,
Csillagos ég lebeg felettünk, s végtelen
Szerelmünk örökre velünk marad.
Nézhetem a magasra röppent álmot,
Hazugságokat látok délibáb helyett,
Lehúzott redőnyű, üres élet vár most,
A csoda, mit ígértél, rég messze ment.
Szerelemünk megfáradt, sápadt szegény,
Homály és ködfelhő maradt utána,
A Nap szégyenében elbújt, nincs remény,
S az egykori ígéret ma már bután hat.
Hitegettél, hazudtál - rájöttem rég -
Emléked szívem, sokszor felhevíti még.
2007. március 3.
Ez a vers, a versenybe íródott, de nem küldte el a rendszer Annához....
(89 szó a szövegben) (676 olvasás)
zsuzsuzsu: (03-16-2007 @ 07:34 pm)
Igazán kár, hogy nem jutott el versed Arany Druszám...
mert nagyon szép és nagyon igaz!
Hányszor megbocsájt /ana/ az ember akkor is, ha tudja, hogy a másik becsapta..
Vajon miért?
Elgondolkodtat.
Puszillak!
Zsuzsi :-)))
mickey48: (03-16-2007 @ 08:41 am)
Mi gyakran az emlékekből élünk, ha azok nem lennének...ne hagyd a szépséget kifakulni! A vers nagyon tetszett!
kisssp: (03-17-2007 @ 02:11 pm)
Nagyon szép a szonetted! Sose bánd, hogy nem került be a versenybe! Itt is örömmel olvassuk!
Üdv.: Péter
LEKA: (03-17-2007 @ 02:50 pm)
Szia Zsuzsi!
A szonettek mestere vagy. Az érzések kifejezére remekül használod. Verenyen kívül is remek! Puszi: Éva
zsuka49: (03-18-2007 @ 03:30 pm)
Köszönöm nektek a figyelmeteket!:))
Puszizsuzsi