Hazudtak az ifjúkori édes álmok,
Rózsaszínben mutatták, milyen a világ.
A valóságban minden szürke, és álnok,
Csak ritkán, szebb napokon virul a virág.

Megszelídültek már a forró, vad vágyak,
Múlt képei előtt térdepel a jelen,
Simogatja még fáradt szívemet lágyan,
Míg a rohanó évek után sír szemem.

Fényes álmaimat a magány rágta szét,
Mosolytalan arcom némán néz - nem nevet,
Belém hasít a sok kínos, csóktalan éj,
Zord valóságok közt - az álom elveszett.

2007. március 11.