Kihűlt remények közt néz a jelen,
Sikoltva ölel magához a magány,
Jajgatva ordítozok szüntelen,
Lelkem, ha felébred, magára talál. 

Kapaszkodóm – egy köddé vált emlék,
De a képek kínja – jaj! - forrón éget,
Szorosan fog verejtékes mellén,
Mohó vigyorral néz, s ettől én félek. 

Rabként hánykódom, mint egy száműzött,
Akit az öröm utol nem ér soha,
Fejvesztve repülnék álmok között,
De a sors fogva tart - hozzám mostoha. 

2007-09-21.