Álmos lomboknak tetején lassan
úszik a napnak zaja… tovaáll;
estaltatóval a harag megül,
míg az út nehéz pora messze száll.

Halvány árnyakat szül a tompa fény,
nagyot ásít a pillanatnyi csönd,
mellette helyet kér a szunnyadás;
az est békésen…, halkan rám köszön.

Néma talpakon futnak az árnyak,
tétován mereng felettem a hold,
testem ritmusa lassan szendereg,
nyugalom csókjával fölém hajol.

Hirtelen, álom csukja be kapum,
gondolat fáradtan elcsendesül;
a kisszobában minden megpihen,
s valóm… álomvilágba szenderül.

2007. november 10.