:
Fekete gyászba öltözött a reménység,
a fényes, vidám daloknak… immár vége.
Lásd! - fejem felett a múzsa is ellenség,
szürke, bús napjaim, nélküle kell élnem.
Néma a lant kezemben, csillagom halott,
siralmak éjjelén dala nyújtott vigaszt,
rakoncátlan betű a papíron vacog,
ráncok alatt a gondolat némán virraszt.
Szálljon hát végre a szikra, tűnjön a füst,
csillogj újra odafent kedves csillagom,
a melankólia napját messzire űzd,
s lobogjon az éjben mellettem vigaszod!
Szóljon töredéke hangosan a dalnak,
ködök várában égjen, izzon a falon,
lássam, ahogy csókját hintve felém ballag,
míg mosolyát szórja be rám az ablakon!
Hiszem, hogy születik, s megindul az égen,
hogy hervatag sorom virul, életre kel,
mert, ha mégsem ér ide… örökre végem,
hisz e kéznek még sokáig írnia kell.
2007. október 28.
(134 szó a szövegben) (664 olvasás)
Lyza1: (12-04-2007 @ 06:08 pm)
Zsuzsikám! Elismerésem! Bizony ennek a "kéznek még sokáig írnia kell!"...Múzsa nélkül
ilyen szépet...na...neeee...
AngyaliAndi: (12-04-2007 @ 10:13 pm)
Nagyon jó lett, bizony írnod kell!:))))))))) Puszi: Andi
Netelka: (12-04-2007 @ 10:23 pm)
Gyönyörűen írtál erről... most helyettem is, Zsuzsi.
Eroica: (12-04-2007 @ 10:27 pm)
Dehogy vége a vidám daloknak Zsuzsim! Voltál már hasonló helyzetben és kievickéltél! Puszi: Erika
prayer: (12-05-2007 @ 05:45 am)
Igazad van. Aki ezt a verset írta, még sokáig görnyed a papír fölé.
blue: (12-06-2007 @ 12:37 pm)
Igaz sorok, Zsuzsikám, nagyon tetszett a versed. ölellek: gaby
zsuka49: (12-09-2007 @ 05:35 am)
Köszönöm mindenkinek a figyelmet és a hozzászólását!:))
Zsuzsi