Visszatekintek a múló évek során,
melyen botorkáltam ide, majd oda,
az emlékeim között éltem oly soká,
s hogy nem estem el soha -, az kész csoda.

Így - év vége felé - gyászolom az évet,
hátam mögött hosszú, göröngyös az út,
tűnődöm: - hová visz és mikor ér véget,
vajon messzi még a távol - s hová fut?

Megkopott, lyukas már a rég elnyűtt cipő,
s szürke homályba burkolta fájdalmát
a céltalan rohanó, tékozló idő.
Vagy én vagyok öreg, megtört, fáradt már?

- Kiégett szavak némán ülnek számon,
fájdalmat és kétséget szül az ébredés,
bár hosszú az út, rajta sok az árok -,
én járom az utam addig -, míg véget ér.

2007. november 22.