Mögöttem hosszú, kanyargós az út,
előttem rövid, rideg és sivár.
Mögöttem, integet néha a múlt,
előttem… nem tudom még, hogy mi vár.

Évek rajzoltak reám mély ráncot,
hajamban táncot lejt az őszezüst,
szemem alól nevetnek az árkok,
az idő felettem… huss!... elrepült.

Hűséges társ kísér… a magány,
tüzem rég kialudt, hamva vacog,
hívogatón kacsint néha egy láng,
de az ősz szele… csontomig hatol.

Vakságomat bántják a zord fények,
lelkem csupasz… valóm sápadt, pőre,
tudatom, ha néha még felébred,
rohan vakmerőn és tőr előre.

Mellettem az élet már nem virul,
körülöttem a tér hideg, kihalt,
emlékszem még utam honnan indult,
ám már nem tudom hova… merre tart.

2007. november 29.