Kifelé ballagok az életből csendben,
a nap reám bágyadtan, fénytelen ragyog,
ajkamon a bánatnóta lassan pereg,
akár szürke eső, a csukott ablakon.

Bennem a régi emlékeknek mosolya
mély álmok kék tengerén még fel-felremeg,
új tavaszt nyög szívemben búsan zokogva,
siratva az időt, mi elszállt felettem.

A legszebb kor megszökött, már rég oda van,
de én a múlton néha még elmerengek,
és rajtakapom sajnálkozó önmagam
azon, hogy még mindig fáj, ahogy szeretlek.

2008. március 20.