Borús köddel jön már az ősz,
sárgán hullnak a levelek,
kies, rőtszínű ruháját,
én mégis-mégis kedvelem.

Hallom a lombok sóhaját,
látszik rajtuk az enyészet,
a nap bágyatag melegít,
míg álmodik a természet.

Nekünk is jön észrevétlen,
itt van az őszünk nem soká,
s bár oda az ifjúságunk,
de szívünk titkon gondol rá.

Ne könnyezd, ha az emlékek
fátyla néha még fellebben,
ám a bút ne lássa senki,
mikor szemedben megrezzen!

Hadd, hogy szép napok sugara
árassza még egyszer szíved,
aranyozza öregséged,
s legyen a sír ölében - örökre tied!

2008. augusztus 31.