:
Emlékezés
Időtlen ifjúságom emlékeit szedegetem egy csokorba. Éltes virágok fakult színéből pótlom hiányod. Mint mostohagyermeket, távol tartott magától a boldogság, ahogy a tüskés ág a szedni vágyót. Fájdalmas újra érezni, hogy húsomba váj a magány. Esténként az álom, lidérces tündérhálóját körém tekeri, s eltakar mindent mi fáj. Kiáltok neked. Halld a hangomat! Fuvola szól, nézd a harangokat…
/1985.11.02./
|
(36 szó a szövegben) (691 olvasás)
Árvai,Emil: (11-17-2004 @ 07:13 am)
Szép vers.
LEKA: (11-17-2004 @ 09:50 pm)
Köszönöm.
apu: (11-17-2004 @ 11:13 pm)
Gyönyörűen fájdalmas-fájóan szép! Számomra a lényeg : megtaláltam benne a valóságod!
Üdv: "apu"
csillamocsai: (11-17-2004 @ 12:56 am)
Szépek a hasonlataid.Tetszik a versed!
Szeretettel:Csilla