Találkozások 2

/Elmulasztott beszélgetés/

Egy meleg nyári napon, bágyadtan andalogtam a piacra. A bolt árnyékos oldalában megláttam Pistát. Oda-oda néztem, de nem figyelt. Na jól van…Sértődötten mentem tovább a dolgomra.

Gyerekként együtt játszottunk, öt, hat környékbeli gyerekkel.
Kemény szárú fűből – kunyhót építettünk. Szépen megterítettünk. Mindenki hozott valamit a közösbe. Jókat ettünk,beszélgettünk, hülyéskedtünk. Zengett a hangunktól a környék. Valamit mindig kitaláltunk. Versengtünk, ki a jobb, az ügyesebb. Amikor harcoltunk egymás ellen, az volt az igazi. Mint akik a legnagyobb ellenségei egymásnak, úgy támadtuk a másik „várát” – sárgolyóval hajigáltunk. Igazi csata volt az. A végén nem volt harag. Jót nevettünk egymáson, milyen szutykosok lettünk. Na majd kapunk otthon. Bizony volt, amikor egy-két napig eltiltottak a barátoktól. De kibírtuk. Annál jobban örültünk egymásnak a következő találkozásnál. Mint minden „jó gyerek”, mi is kipróbáltuk a cigit. Egy-két szálanként csentük el a szülőktől. Nem vették észre.
Na, amikor végre magunk lehettünk, kezdődött a buli. Elő a cigivel, lehet rágyújtani.
Az első alkalommal még a meggyújtással is gond volt. Ahogy azt a kesernyés, fojtós füstöt leszívtuk, majd megfulladtunk. Köhögtünk, de úgy mutattuk, hogy ez micsoda élvezetes számunkra. Közben a fejünk, a gyomrunk kóválygott.
Mielőtt haza mentünk volna, petrezselymet rágcsáltunk, hogy ne érezzék rajtunk a szagát.
Télen is volt kihívás. Akkoriba építették a vasúti felüljárót. Az idő miatt félbehagyták. Nekünk ez nagyon jó volt. Elő a szánkót és csúszás lefelé. Ki meri a legmeredekebb felén?
Jó nagyokat estünk, de csak nevettünk rajta. Fázva, átnedvesedett ruhába, sajgó testtel bandukoltunk haza.

Mennyi emlék, kedves pillanat. Felnőttünk. Munka család, gondok. Alig találkoztunk. Pedig milyen jó feleleveníteni a gyerekkor eseményeit.

Most, ahogy megláttam is erre gondoltam. Valami, mégis tovább vitte a lábam. Nem akartam zavarni… Hátha most nem akar beszélni senkivel…Na, majd visszafelé, hátha akkor észrevesz.
Nem volt már ott. Haza mentem.
Másnap, egy égő lakáshoz riasztották a tűzoltókat. Egy férfi felgyújtotta a lakását. Nem tudták fizetni a részletet. Munkahelyén felmondtak neki. Az ötödikről kiugrott és szörnyethalt.
A felesége éppen a három gyerekekért ment.
Mindenki sajnálkozva beszélt róluk.
Néhány nap múlva olvastam az újságba a nevét. H. István meghalt…Ő volt a gyerekkori jó barátom.
A mai napig nem tudom elfelejteni. Ha akkor megállok, ha odamegyek hozzá, ha beszélgetünk és elmondja,..ha,..ha.
Elmulasztottam ezt a lehetőséget.