Edvard Munch:
Sikoly című alkotása alapján

Sikoly

Riadtan nézem a görcsös vonal
Miként hoz elő létező képet
A kusza gondolat gubancos fonal
Lehetne, ám de mégsem vár véget
Csak kiált, némán, nem hallom a zajt
Szürkén vonagló teste megremeg
Érzem fájdalmát, mely lelket szakajt
Miközben ég és föld között lebeg
Kétségbeesett tekintetében
Elvesztett remény könnyével pereg
Az eltelt idő, fals életében
Az irgalom földön hempereg
Sárból vétetett, hordozza bűnét
Tetteit majd az Úr ítéli meg
Az enyészetté válik a hűség
Csak hit és remény morzsákat vihet
Kezét fejéhez szorítja félve
Sötét gondolat fonja a hálót
Tébolyult tónus hagyja csak élve
Korlát vonala húzza az átlót
Hullámzó vörös az égbolt
Átível hátán az egész világ
Hídon az asszony sápadtan, félholt
Rémületében mond végső imát…

2006.03.08.