:
Egy folt balladája,
Valamikor nem így volt,
Nem úgy hívtak folt!
Szép anyag volt nevem,
S a polcon feszítettem.
Szép hölgyek keblén feszültem,
Blúznak,kosztümnek,
Vagy lettem szoknya , nadrág,
Melyeket büszkén hordták.
Ez volt ám a karrier,
Mit anyag érhet el,
Koncertet hallgattam,
Bálba járhattam.
Volt úgy,hogy pásztor órán,
Testem a sarokba dobván,
Szerelmen tűnődtem,
Méltatlan gyűrődve.
Végül kiszolgálva,megkopva,
Kerültem sarokba,
S lett sorsom a szabó ollója,
És én lettem,,a foltja,,
2004.
(57 szó a szövegben) (655 olvasás)
zsoló: (06-10-2004 @ 07:57 pm)
Nemes életút és a végén sincs ok elkeseredésre, hiszen hasznosan és nem elfeledve közelít a végéhez. Nehéz (lehet?) megtanulni az ifjúság bolondságán és szertelen szabadságán túljutva a kérlelhetetlenül beszűkülő lehetőségekre támaszkodva létezni...de talán mégsem annyira kérlelhetetlen, mégsem reménytelen...talán (?)
