:
Tréfát űzött velem a napfény,
csak csacska délibáb volt nem egyéb,
vak remény, a lélek harangja
az elfojtott érzelmek vad haragja.
Nem kérek többé belőle már,
marad a homály és árnyék csupán,
s hűvös szobámba a magány.
Hiú ábránd, csalfa remény volt ?
Hittem megérintett a boldogság.
Játéka voltam csak a sorsnak
lelkem odavetve...,
vadak elé koncnak.
Reményem mind odavész,
mint vízbe dobott kavics,
mely tetején bucskázik egy kicsit,
…,de aztán apró karikát rajzol
s az ár görgeti messzi a parttól,
míg keblére öleli a mély...,
2005.
(91 szó a szövegben) (679 olvasás)
bla: (09-06-2005 @ 08:16 pm)
Ez nagyon jó Sam, mély érzelmi töltéssel. Nagyon remélem, hogy csak költői túlzás!
samway: (09-06-2005 @ 11:10 pm)
Köszönöm Bla barátom, hála egy kis segítségnek és tudok feltenni verseket és megtudjátok merre járok.
köszönöm Bla cimbora
boblogan: (09-07-2005 @ 04:22 am)
Nagyon átérezhető. Jó vers, gratulálok!
csizi: (09-08-2005 @ 07:33 am)
Nekem is tetszik, ha viszhangoznék azt hallanád, amit Bla írt.