Ma éjjel kerted alatt kószál gondolatom.
Tekintetem a horizont kékjén kutatón,
minden csillag csak nekünk ragyog.
Teremtő mintha nekünk fényezte volna
a sok ezer csillogó gyémántot,
tündökölve világítson utunkon,
gondolat szárnyal a fellegeken át,
feléd röpíti lelkem s szívem minden sóhaját,
vállad átkarolva csillag-szekéren utazok véled
az éj csak a miénk csodájával szépségével,
mint csillag, annyi csókot, ölelést váltva,
s a szekér suhanón álmunk nyoszolyája.
Az égi úton egymást átkarolva,
szemedtől megittasodva
összesimulva
merülök el
álomba.