A tükörben láttalak

Fény nehezen bújik át a spalettán,
hogy felvágja a fülledt homályt
és megvilágítsa a szobát.
A néma ódon állótükörben
alig kivehető árny rajzolja magát.
Te vagy az kedves nézed magad
hátadon omlik alá a hajzuhatag,
s a gesztenye fürt takart amit takart.
Kezed hanyagul ejtette földre
lehelet könnyű selyemblúzod, és
csak kis pimasz tangád feszült a dombon.
Amelyen a szem részegül, ég a tekintet
mindezt csodálom félig belépve
elhinni alig merem, hogy a pillanat varázsa
most egyedül csak az enyém lesz.
Nagy órával szívem üt versenyt,
talán hallatszik is hangja
úgy érzem túlkalapálja a csendben.
Hallgat a csend, perzsel a lég
száraz a torkom, s borzongok én..

2006.aug.29.