:
csak ne fájna
esteledik szürkét öltött az udvar
várom a percet mikor bekopog,
ki el sem ment s meg sem jött
léte a végtelen kacagó széllé lett,
csak ne fájna hiányod annyira.
a gondolatok borúsak gyötrők
mert hirtelen jött szürkére a sötét,
peregnek a kimondatlan szavak
mint fákról hull ősszel a falevél,
csak ne fájna hiányod annyira.
mert voltál s vagy az élet az életben
az éj csillogó egének csillaga,
felkelő nap tündöklő korongja
kísérőm az idők végtelen útján
csak ne fájna hiányod annyira.
ha nem vagy búsan pereg az idő
csak kóválygok magam a nemlétben
a mosoly nem szántja barázdáját
ezer lenyomatán arcomon az időnek
csak ne fájna hiányod annyira.
mikor megjöttél ragyogni, mint
nyári záporral az égre a délibáb,
végzetes és végletes szerelemben
az ég végtelenében rádtaláltam,
s nem fáj a hiányod annyira.
2007.02.05.
(171 szó a szövegben) (706 olvasás)
aranytk: (02-05-2007 @ 10:21 pm)
Józsim, meghatóan szép a versed... Ölellek szeretettel: Kati
blue: (02-05-2007 @ 11:01 pm)
Szomsz...gyönyörű a versed...meghatódva olvastam. szeretettel: szomszcsajszi
piroman: (02-06-2007 @ 08:18 am)
De legalább szépen fáj...
Samway: (02-06-2007 @ 08:27 am)
ebben az érzésben az a jó , hogy szépen fáj:))))köszönöm, hogy olvastatok
LunaPiena: (02-06-2007 @ 08:56 am)
újabban szomorúbban írsz, érettebben, olyan lettél, mint egy palack jó fajta száraz vöröbor
Audrey: (02-06-2007 @ 09:26 am)
Soraidban sokan rokon érzésekre bukkannak. Nagyon szép!
Eroica: (02-06-2007 @ 10:02 am)
Gyönyörű költői képeket használsz, s vallomásodnak külön nyomatékot ad a visszatérő refrén "csak ne fájna hiányod annyira".Szép verset írtál, Józsi!
