Még nem tudtalak elengedni

Eszemmel tudom , hogy vég közeleg feléd
elengedni a túloldalra mégsem tudtalak én,
hogy kilépve pórhüvelyedből utad megkezd,
Lelked még itt bolyong a lét- nemlét küszöbén                               
köztünk megbújva szoba levegőtlen rejtekén .        
                             
A párnán fejed helye mély nyomot hagyott,
lepedődnek gyűrött ráncaiban tested melege
s benne megbújva ágyadban a gyötrelem ,
mint az életet,- a halált sem kaptad könnyen,
a végén,- a szenvedés és fájdalom kilincselt.

Végső sóhajod sötét szemfedél takarót vont föléd,
törékeny kezed  gyengülő szorítása egyre lazul
s alig érzem törékeny újaid amint hozzám érsz,
fakó színtelen révedező tekintetedet már messzi
a távoli végtelent fény útját próbálja felmérni.

Elcsitult a harc,- nem mozdulsz, - elindultál,
hiába szorítom kezed Te a fénylovon ülsz már,
még nem tudtalak elengedni,- lelkem béklyóban,
könnyem megáradt sós patakként  arcom áztatja,
fájdalomtól a sóhaj,- hörgéssé torzul a torkomban.

2008. október 30.