Abbamarad a zene. Mi történt? Nézek apura, miközben egy pillanatra sem engedem a picinyke kezecskét. Anyu közelítve hozza a kabátomat, és ekkor veszem észre Annuskát, aki pedig a kis hetyke legény kabátocskáját hozza.

- Csókolom Annuska! Nagyon jó, hogy tetszettek jönni.
- Szervusz Lacika! Sokat nőttél, amióta nem láttalak. Anci is üdvözöl – mondja kis kacajjal kísérve.
- Ne tessék már viccelni, hiszen már porosra táncoltuk az egész kultúrt. - Oldódok fel, s eszmélek rá, hogy vége. Vége a bálnak. Jaj, csak nem? Hú, csak azt ne! Ijedek meg, hogy hazamennek. Jaj. - Hol tetszenek cirkuszozni – kérdezem a bizonytalanságtól el-elcsukló hangon.
- Á! Most nem fellépni jöttünk! - szólal meg először a csivitelő hangocskáján Anci baba. - Csak anyuéknak jönni kellett lekötni a nyári szerepléseket, és gondoltuk megnézzük milyen is a Maszka-bál.
- Bizony! Már délben érkeztünk csak neked akartunk meglepetést okozni – erősíti meg édesanyja a hallottakat. Azta! Akkor azért nem lehetett nekem a nagyszobába mennem! Híj A mindenit!
- Képzeld Lacika! Egy hétig ide fogok járni iskolába, és nálatok lakunk a nagyszobában, amíg apu és anyu lejárja a környéket.
- Jaj, de jó! - Mondom a megkönnyebbülés hangján, hiszen már majdnem kezdtem azt hinni, hogy ennyi volt és hazamennek. Most pedig lelkendezik mindenem. Leveszem a babos kendőmet, hisz' most már mintha kicsit szégyen fogna el miatta, ő pedig a kalapot, s előbomlik gyönyörű szőke haja. Lekerülnek az álarcok, s nem marad más csak a csillogó szemek.

Lassan haladunk haza. Anyuék ottmaradtak a bálban. Annuska és Zoltán – Anci édesapja – pedig előre sietett, hiszen ők is visszajönnek még a bálba. Hideg van. Hazaérve hatalmas bizonytalanság szorít, mert most nem tudunk a fészer mögé menni. Beszélgetni. Hideg van.
- Akarsz beszélgetni még egy kicsit? - kérdezem. - A kiskonyhában jó meleg van.
- Persze, hogy szeretnénk, de szólnom kell anyukámnak – és már szaporázza is fel a lépcsőn, a nagyszobába. Bár most oda is be van fűtve, hiszen ők ott alszanak, veszem észre az egyébként nagyon ritkán használatos hátsó kéményből kígyózó füstöt. Biztos Zoltán megpiszkálta, mert kisebb szikrák is szaporítják a tiszta égbolt megszámolhatatlan szentjános bogarát.

Elfordítom a zárban a kulcsot, és felkapcsolom a lámpát. Ejha! Itt sem sokkal van melegebb. Gyorsan lerázom a hamut és a parázsra először néhány gyújtóst, majd két nagyobb klatyikot (hasított tűzifa) dobok. Alig csukom be az ajtót, megérkezik Anci! Telerakom a priccsemet a kincseimmel. Előkerül a kis bicska, a Pál utcai fiúk, a bélyegek, a képeslapok, a gyufásdoboz címkék, és az ellenőrzőm. Csendben nézzük, amikor hirtelen gondol egyet, és elszalad. Egy perc sem telik bele, és már nyitom is neki az ajtót, hiszen tele mindkét keze. Ő is mellérakja a kincseit: a vendégségi nénis pici feszület, Az ezer egy éjszaka meséi, egy baba és az ő ellenőrző könyve. Nagyon szép lett a priccs. A szép virágmintás takaró még tovább fokozza a hatást, mintha csak egy virágos rétre terítettük volna ki mindenünket. Hosszú percekig nézzük, mígnem megszólalok:
- Nagyon sokszor gondoltam rád!
- Én is! Annyiszor álmodtam, hogy együtt fagyizunk.
- Nekem is ott lovagoltál, mindig, amikor álmodtam.
- Képzeld, amikor mondtam esténként az imádságot, csak le kellett hunynom a szemem és már ott is voltál.
- Érdekes! Nekem is így volt!
- Emlékszel... - túrunk félre mindent a priccsről és már szembe könyökölünk egymással. Beindult újra az élményáradat.

Aztán az iskolában így volt... Nézzük egymás színötösét... Azért költöztünk Pestre, mert... Voltunk Galyatetőn... Serke is nagyon aranyos ló, majd meglátod... Már tudok pecázni. Ekkora halat is fogtam... Nem messze tőlünk van egy templom. Anyával eljárunk... Mi meg kevesebbet járunk, mostanában, mert szóltak a gyárban apunak... Egy hétig itt maradunk, apukám megbeszélte és idejárhatok iskolába, addig amíg lekötik a nyári előadásokat... Jaj, de jó elmegyünk a mi templomunkba. Nagyon szép, egy régi nagy zagyvai festő festette a képeket... És együtt tanulunk majd itthon... Szerdán és vasárnap elmehetünk a matinéra... Lehet, hogy vasárnap már indulunk haza...

Egyszer csak nyílik az ajtó. Anyu az:
- Hát ti meg! Még nem feküdtetek le?
- Dehogy, csak beszélgettünk.
- Eddig? Már hajnali négy óra. Gyorsan mosakodni és ágyba bújni! Te is aranyom, mert mindjárt hazaérnek a szüleid és nehogy kikapj!

Gyorsan kapkodjuk össze az értékeket. Anyu még visz Ancinak föl egy kis lavór meleg vizet, én pedig magam oldom meg, néhány perc múlva pedig már a falnak fordulva böngészem a mai aranynapomat... Mi atyánk Isten... Ekkora meglepetést... Anci... Idejött... Mennyire kitervelték, és még anyuék is becsaptak... Egyből felismertem, pedig csak a kezét tette az enyémbe... Az öt pici ujjacska és az enyémétől is kisebb tenyerecske melege...

Száguld az idő!... Szánkózás, iskola, templom, Salgó-vár, hóesés, hógolyózás, csúszkálás a sinkón, próba a kultúrban, próba itthon az apu zenekarának, táncolunk, matiné... Eltelt az egy hét, mintha egy pillanat lett volna csak... Megint a bőgés keringet. Ez egyáltalán nem igazságos! Már vasárnap van... Már megint elmegy Anci... Már megint elment Anci... A WC-én ülök már jó ideje, mert máshol meglátnák, hogy bőgök. Ismét elment. És én nem mehettem. Pedig akartam... Majd a következő téli szünetben... Nem tér belém az élet... Iszonyatosan érzem magam, megint... Ki szabja meg, hogy hová járjunk iskolába, és hogy hol lakjuk?... Ki irányítja ilyen rosszul, hogy megint el kellett mennie?... Miért nem lakhatnának itt ők is? A nyári konyhából már kiköltöztek a munkások, hiszen kész az iskola... Aztán nyáron meg mennék én is velük a cirkusszal... Teljesen szétfagytam. Nem tudom hány órája vagyok a budin. Kicsit rendbe teszem az arcom, és muszáj bemennem, mielőtt halálra fagynék.
- Hol koncsorogtál, már régen kész az ebéd.

Akkor még nem tudhattuk, hogy ez volt az utolsó találkozásunk Ancival. A nyári fellépéseket lemondták a környéken, és nyugatra kaptak szerződést. Illetve csak majdnem az utolsó, mert Isten úgy akarta, hogy egyszer még találkozzunk.

A világ legborzalmasabb levele

Alig múlt el pár nap – azután a vasárnap után –, és máris ott mosolygott egy gyönyörűséges levél, amikor pénteken hazaértem iskolából. Anci írta. A titokhelyemen olvasom, itt a nyári konyhában hagyott fotelben. Nem bőgök. Örülök, hogy itt a levele. És ezt már igazságosnak tartom, hogy a levél csak mehet, ha mi nem is. Minden héten jöhet-mehet az egyre szebben díszített levél. És akkor, egyszer május végén, éppen a Gyermek-nap után. Levelet kaptam. A szokásos szép írás, és a díszítés azonban elmosódott. Miért nem vigyáztak rá? Miért hagyták megázni? Mérgelődök a titokhelyem felé haladva. Bontom. És szét akar durranni mindenem amikor olvasom:

Kedves Lacika!

Nagyon nagy baj van. Apuék nyugatra kaptak szerződést az egész cirkusszal. Nekem nem merték megmondani csak most. Már mindent összepakoltunk és lemondták felétek az összes fellépést is. Holnap indulunk Ausztriába, majd Olaszországba és az utolsó hónapot Franciaországba. Szeptember elejére jövünk majd haza, mert csak addig lehet maradni.

Nagyon sírok! Össze is kentem a levelet, de már nem lehet újra írni. Majd, ha visszajövünk írok. Anyuék megígérték, hogy a téli szünetre jöhetsz hozzánk Pestre, és én is hozzátok.

Sokszor puszil: Anci

A rohadt életbe. Nem akarom elhinni. Eszelősen rohanok a Ravasz-lyuk végében lévő legeslegtitkosabb helyemre. Bebújok a nyáron kitermelt homok helyén tátongó barlangszerű lyukba. Alig látok a bőgéstől. Olvasom a levelet, de már kívülről fújom. Nagyon haragszom mindenkire. Szaggatom, tépem pirinyó darabokra a levelet. Aztán újból összerakom... Majd ismét széttúrom... Ekkora igazságtalanság... Most már én is érzem, hogy milyen rossz lehet vitéz mamámnak, hogy Dodo fia külföldön van és nem láthatja... Miért tették ezt velem?... Velünk?...

Kezd sötétedni! Teljesen átfagytam. Az eső is rákezdi. Éppen csak csepeg, mint rám ez a mérhetetlen igazságtalanság... Hazafelé ballagok és csak azért nem vacogok, mert már mindenem kékre fagyott...
- Merre voltál? - kérdezi Erzsi. - Karcsi itt keresett, hogy mentek-e csúszkálni? - Nem válaszolok... Előveszem a tanulni valót, de tanulni képtelen vagyok... Azért mégis megrajzolom a szombati házi-rajzot. Egy állatot kell lerajzolni... Lovat rajzolok, a nyeregbe pedig szőke, magyar díszruhás kislányt...

Folytatása következik!