- Virágzó falucska volt az 1960-as évek elején Zagyvaróna, az én falum. Három bányánk, három nagyobb és három kisebb gyárunk, valamint a TSZCS nemcsak a helybélieknek, de a környék falvaiban lakóknak is állandó munkalehetőséget biztosított. Természetesen ennek megfelelően a kulturális háttér is igen jelentős volt, ebben a háromezres lélekszámú községben. Öt általános iskola, két óvoda, egy gimnázium, hat kultúrotthon, nyolc könyvtár, négy színjátszókör, négy zenekar hatalmas lehetőségeket teremtett nálunk. Jellemző, hogy ebben az időben Czinke Ferenc volt az általános iskola és gimnázium igazgatója. Tanárom, igazgatóm emlékére ajánlom ezt a kis írásomat.

Már pici gyermekkorom óta foglalkoztatott, hogy mi lehet a különbség a hazugság és a füllentés között. Nem értettem igazán, hogy melyik a jobb ha rájön valaki, hogy becsaptam, vagy ha nem jön rá. Sokszor valósággal égett a bensőm egy-egy kényszer-hazugság után. Ez persze kifelé is tükörként villog az ember szemében, úgyhogy gyorsan lebukó voltam.

Mégis mindig valami olyan történt, hogy a körülmények ilyen vagy olyatén alakulása miatt megbuktam. Például történt egyszer, hogy a szülők hatalmas társadalmi munkával körbekerítették az új iskolánkat. Nekünk ravasz-lyukiaknak így egy hatalmas kört kellett leírnunk iskolába menet. Persze nekünk sem kellett a szomszédba menni leleményért: Egy lendítés volt csupán - egy edzett gyereknek - ez a kerítés. Igen ám! Amikor az épület sarkán túlléptem, megnyílt alattam a föld. Szembe találtam magam az iskola végében lakó igazgató bácsival. A nemjuteszembejobb miatt azt füllentettem, hogy az Ő kapujukon jöttem be. A zárt kapuhoz érve aztán egy hatalmas füles nyugtázta a ökörségemet. Ekkor jöttem rá, hogy a hazugság úgy nem jó ahogy van, mert gondoljunk csak bele milyen borzasztó dolog becsapottnak, átvertnek, megtévesztettnek lenni. A valótlan állítás következtében elbizonytalanodik nemcsak a hazudozó, hanem a szenvedő fél is. Borzalmas, hogy egy időre kicsúszik a talaj a lábunk alól, de az is hogy lebecsültek minket. Noha mélységesen megvetjük és elítéljük a hazugságot, a céljaink elérése érdekében néha mégis próbálkozunk vele. Máskor meg éppen az fáj, hogy nagyon is őszinték voltak hozzánk, mert így szembe kellett néznünk a keserű vagy kijózanító valósággal.

A Szentírás igazságot szerető és igazságra nevelő üzenete sokszor foglalkozik a hazugság sajnálatos jelenségével. Döbbenten állapítja meg, hogy sok ember a maga védelmére bármikor kész a hazugságra. Mivel a hazug beszéd jó hangzású, tetszik is egyes rászedhető embereknek. Az emberi nyelv sajnálatos módon könnyen idomítható ezekre a füllentő szavakra. A hazug beszéd alkalmas mások félrevezetésére, tönkretételére, a becsületes ember szívének gyötrésére, a gonosz emberek bátorítására, a bűnök takargatására, rágalmazásra és ki tudja még mire Vannak, akik kifejezetten örömüket lelik benne. Az igaz ember gyakran célpontja a hazugok rátarti gőgjének és megvetésének. A valótlanságot tartalmazó beszéd olyan, mint a halálos tőr; képes megölni a lelket. Sokszor megállíthatatlan futótűzként terjed. Visszataszító és iszonyatos jelensége, szégyenfoltja a két lábra érett embernek. Tudnunk kell, hogy aki vonzódik hozzá, az maga is csalárd, s bármikor készen áll hazug szó után a rossz cselekedetre is.

A Czinke-féle nagypofon fontos pontja volt az életemnek a hazugsághoz való hozzáállás terén. Megértettem, hogy a legjobb védekezés vélhető bajaink ellen az igazság, az igazmondás. Még akkor is, ha egyeseknek, magunknak az pillanatnyilag szinte elfogadhatatlan történéseket feltételez. A pofon ellenére egymás kedvencei voltunk a későbbiekben. Soha nem említette sehol marhaságomat. Sem nekem, sem másnak. Én pedig hatalmas igyekezettel próbáltam kiköszörülni a csorbát. Sokszor ültem órákat mellette a hegyoldalban, a színesedő vásznat bámulva, első szóra szaladtam a boltba, vagy a másik iskolába, a tanácsra s bárhová. Ő is előszeretettel választott ki bármilyen feladatra. Talán sejtette, hogy azt a legjobban fogom megcsinálni. Ma már talán hálás is lehetnék azért a pofonért, de az arcon túlra már nehéz a köszönet közvetítése.

Mostanság is sokat foglalkoztat a hazugság kérdése. Mi késztet felnőtt, felelős embereket arra, hogy bucira vegyenek másokat. Rettenetesen érzem magam sokszor. Még fokozottabb a baj, amikor a valamilyen oknál fogva kiszolgáltatott, esendő emberek becsapására szakosodó latorokról hallok. Különösképpen félelmetes, kétélű, később visszafordíthatatlan fegyver a hazugság a gyermekeknek címezve. Ezért fontos, hogy mit adunk a kezükbe olvasni, mit néznek a TV-ben, mire kattannak rá a neten. Mindenem sajog manapság, hiszen hatalmas, könnyelmű és borzalmas hazugságokkal, élettelen helyzetek sulykolásával bombázzák gyermekeinket. Munkátlan sikertörténeteket ordítanak a védtelen lelkükbe. A halk-szavú igazság helyett a vonyító tohonyaiság dívik. Egy Zágoni Olga idézettel szeretném érzékeltetni, hogy mit gondol és érez egy kisgyerek ilyenkor: „Vannak dolgok, amiket egy kicsi gyermekkel nem szabad megcsinálni. Ha megígérnek neki valamit, azt be is kell tartani. Mert ha nem tartják be, akkor olyan erősen kezd fájni a szervezete, hogy rögtön sírni fog. Ezt onnan tudom, hogy a szüleim egyszer-egyszer nekem is ígértek dolgokat, és nem lett belőle semmi. Gyurinak is pont ez a véleménye, pedig ő már iskolás.” Több mint elgondolkodtató.

Hiányzol Feri bátyám! Pofon kéne. Sok pofon. Sok nagy pofon. No nem a gyerekeknek, hanem a mitizgatezengem firkászoknak, rendezőknek, azoknak akik tehetnének a picurka egyéniségek igaz-formálásáért. Feri bátyám! Pofon kéne, sok pofon, mert a bevezetőmben jelzett virágzó falucska helyén már csak nyomai vannak külső-belső jólétnek. Nincsenek bányák, gyárak, bezárták az utolsó iskolánkat is, már csak lötyög a kultúra magja a düledező 3 kultúrházban és az egy könyvtárban. Nincs már ki osszon talpalávalót, vagy világba kiálthassa a zagyvai „János vitéz”-t. Pofon, pofon. Sok-sok pofon. Nem is tudod, hogy kevesedmagammal – mi a kis senkik – igyekszünk a magunk módján és szélmalmán, de néha nagyon egyedül érezzük magunkat.

Van 15 éve, amikor utoljára szót váltottunk. Akkor gyenge voltam megköszönni, most pedig már nem lehet. Ezért mindenkinek üzenem, hogy az igaz szó Isten ajándéka, s mindannyiunk jövője. Sosem késő elkezdeni. Talán éppen most.

Az igaz igazság csak idő kérdése.

*** /Írásom sehová sem kellett akkor, mert én renitens élére mertem állni egy harcnak: A zagyvai iskola megmentéséért folytatott harcnak. Annak az iskolának a megmentéséért, amelyet annak idején nagy részben Czinke Ferencnek is köszönhettünk. Veszítettünk!/