Haladunk, haladunk…
Évezredek, milliók óta,
Haladunk, haladunk!
Az Úr, az élet ezt írta, -
Haladunk.

Tanulunk, tanulunk…
Míg lét nyöszög próbálja, mi új,
Tanulunk, tanulunk!
Lészen rossz, vagy jó – atkabújt, -
Tanulunk.

És küzdünk, s küzdünk…
Vagy ide, tán oda áll a kard,
És küzdünk, s küzdünk!
Míg a nyüves majd belénk mar, -
S küzdünk.

És játszunk, s játszunk…
A tudatelőttről – búfeledt,
És játszunk, s játszunk!
Mi bármi kézbe vétetett, -
S játszunk.

Szeretünk, szeretünk…
Mióta nő-férfi légkóstolt,
Szeretünk, szeretünk!
Mint Teremtőnk bekódolt, -
Szeretünk.

Meghalunk, meghalunk…
Ha ideje jön – gyászkönnyezőn,
Meghalunk, meghalunk!
De mit tész áll a létmezőn, -
Meghalunk.

*****

Kell-e számítógép?
Ma – e kérdés – köszönve vissza:
Kell-e a lét? – A mai.
Vagy mi volt, van, lesz elég?
Kell-e számítógép?

Kell-e haladnunk?
Szaván fogva bandukol:
Kell-e a tudás? – Az igazi.
Tán mit tanultunk csodás?
Kell-e haladnunk?

Kell-e küzdenünk?
Ellent, mint önmagunkkal:
Kell-e repülnünk? – Szárnyszegőn.
Megengedi játszkörünk?
Kell-e küzdenünk?

Kell-e szeretnünk?
Netán a rítt-fekete jobb:
Kell-e félnünk? – Remegőn.
Vagy hús-csont legyőzettünk?
Kell-e szeretnünk?

Salgótarján, Kórház 2002. január