Szinte mindegyiket végig olvastam, az érdekesebbeket többször is. Egy ilyen alkalommal azt írták: Lajka kutya az űrben!

A Szovjetúnióban fellőttek egy szputnyikot, amin egy kutya volt. Nekem már az magas, hogy ki a fene adott egy ilyen bugyuta nevet egy kutyának. No, és mit keres egy kutya ott az égen? Azt ugyanis már az első szputnyik fellövésekor sikerült megtudnom, hogy a szputnyik az egy olyasmi, mint egy ágyúgolyó, csak nagyobb. Hiszen a legkisebb nagy kutya sem fér bele még a nagyobb mosófazékba sem, tehát annál is nagyobbnak kell lennie.

Szerintem, erősebbnek is kell lennie, mert ha mondjuk, találkozna egy csillaggal a mosófazék - biztos összetörne, tán még a sparhét is. Ebből adódik, hogy legalább akkora lehet, mint a nagy vaskályha az iskolában. Az alakja pedig gömbölyded. Az is tisztázódott akkor, hogy az űr az nem más, mint az ég a fejünk felett, úgy csillagostól, Napostól, Holdastól. Ovis koromban még az is felmerülhetett volna, hogy a vaskályha miként férne el az égen, de a Zenthe Ferences filmben láttam: milyen kicsinek is látszik onnét fentről egy ház. Ezért látjuk mi is olyan kicsinek lentről a repülőt, amelyik azokat a röpcédulákat dobálta, amit össze kellett szedni és bevinni a Tanácsra. No így lehet ez, azzal a szputnyikkal is. Nekem azonban a legnagyobb kérdés ebben a problémában az volt: Mi az, hogy a Szovjetúnióban? És miért volt ráírva, hogy CCCP? Mi lehet ez? Hangzásában olyan, mintha valami gyár lenne, de akkor mit keresett azon a dobozkán – nem is olyan régen – az iskolában is, azon az úttörőgyűlésen, amikor a szívünk is torkunkban dobogott. Ugyanis az történt, hogy Nyitrai Juliska – az a szép fekete, lófarokba kötött hajú lány a Várból, akinek már piros nyakkendője van – levelezik egy leningrádi lánnyal – Tányával.

Megírta neki, hogy a Bene Marika rosszul hall – én inkább azt mondanám: nem is hall –, mert beteg volt, és elromlott a füle. Tánjuskáék pedig összegyűjtötték a pénzt, és piros nyakkendőbe csomagolva – halványabb piros ez a kendő, mint az Erzsié – elküldték ezt a hallókészüléket, amit a Szovjetúnióban már lehet venni. Ez egy nagyon nagy csoda, az egyszer biztos! Fel volt sorakozva az iskola, nyakkendőben, és az a felnőtt mesélte el ezeket, majd mikor befejezte, Juliska odament Marikához. Kivette a dobozkából - amire szintén az volt írva: CCCP – a készüléket. A fülére tett egy kis valamit, amiből vékony drót lógott a végén szintén egy nagyobb valamivel. Odébb lépett, vagy öt lépéssel és azt kérdezte a lehetetlenül nagy csendben:
- Hallod Marika?
- Hallom! – mondta Marika alig hallhatóan.

Mindenki tapsolt. Már az az „Oszolj!” vezényszó sem kellett, máris mindenki igyekezett volna Marika közelébe, pedig előtte nem sokan játszottak vele. Nagyon büszkék voltunk erre a Juliskára, hogy ilyen ügyes volt. Pláne, mikor a Nők lapja is megírta. Éppen abban az újságban, amelyikben azt is megírták, hogy egy Fáber Jocó nevű rádióamatőr, hogyan mentette meg egy kislány életét. Rádión gyógyszert kért neki, abból a nyugati Németországból, amelyikben Dodo bátyám is lakott. Nem tudom, hogyan csinálhatta, hiszen én teljesen hiába beszéltem bele, az csak mondta a magáét tovább. Pedig milyen jó is lett volna a nagybácsimmal beszélni, csak úgy innét a konyha sarkából.

Ebből a cikkből aztán még nagyobbá dagadt bennem a kérdés: Mi az a CCCP? Gyár tehát – nagy valószínűséggel – nem lehet, inkább áruház, ha ott lehet kapni nagyothallót. Nagyon fúrja a begyem. Alig várom az alkalmas pillanatot, hogy kérdezzem:
- Apu! Mi az a CCCP?
- He-he! – bazsajít a szája sarkából. – Eriggy Erzsihez! Majd ő megmutatja. – Ez még jobban beteszi nálam a kaput. Mi az, hogy Erzsi tudja, én meg még csak nem is sejtem mi a csuda lehet?
- Erzsi, Erzsi! Mi az a CCCP?
- Mi lenne? Hát egy ország. Olyan, mint Magyarország, csak sokszorta nagyobb. Gyere, megmutatom a térképen! – és már veszi is elő azt a nagy, nem túl vastag füzetszerűt, amire azt írta: Földrajz Atlasz. Ezt sem mertem még eddig megkérdezni, mi is ez? Szép zöld, barna, kék, meg ilyesmi színekkel van kiszínezve, de teljesen értelmetlennek látszik. – Nézd ez az óriási a Szovjetúnió – mutat egy dupla lapra. – Rövidítve CCCP. Ez a picurka, amire alig bírták aprócska betűkkel odaírni, pedig Magyarország, ahol mi élünk. Itt valahol, erre felfelé lakunk mi. – Nem jutok szóhoz a döbbenettől, de csak egy pillanatig:
- Ne viccelj! Még a kétfilléres sem férne el rajta kényelmesen, nemhogy még Zagyva! Becsapsz!
- Dehogy csaplak. Csak ez le van ám kicsinyítve, hogy elférjen.
- Ja! Persze! Akkor ez a Szovjetúnió miért nincs lekicsinyítve? Na! Ezt mond meg! Te nagyokos!
- Az is le van. Figyeld! Itt már nincs annyira lekicsinyítve – lapoz és rámutat egy másik lapra. – Látod az a kis pont Zagyvaróna, ott a piros alatt! Egyébként majd Te is tanulni fogsz róla. Most pedig hagyj tanulni, mert kikapok!

Hónom alatt az újságjaimmal célba veszem olvasózugomat – a priccset. Hogy rövidül ez a Szovjetúnió, CCCP-re?… Érthetetlen…Nincs is benne c-betű, de „p” sem…