Nagy a hőség, így reggel fél nyolcra tévedve.
               Én tán szűkebb vagyok – 
           Éjemet a zárt lélek tépte meg.
          Miért pont én? Mi alapján most?
            És meddig mérhetetlen még, 
           Csatolva a tévedt szenvedés?
   Aztán – előbb egy rigó, majd egy híján tíz –
                     Más szólamú száj,
                        Sugarat bont, 
   A remény kissé tanácstalanra járó hangján.

                        Bemelegítünk, 
      S közben belövünk a Pavilonos körön,
              Majd egy sorozat garázs,
              A másik pedig a kiskörön.
            Mire ismét fájhatna a csend, 
              Már a távcsőre áll a most: 
                Ági kettő fel, ötöt balra,
       Beki egy le, majd figyeljük a balost,
    Nelli így jó, Edina három fel, Jenci öt fel,
                   Cece kettőt balra.
    Ne szórakozzatok velem ott a végén! – 
                     Figyeljünk oda!
Helyre állni látszik a rend – legalább kis időre,
        Ez az Levi, látod egy kis ész kéne, 
                     Meg szorgalom.
           Dénes sokat kell még lőnünk! 
       Gabo, a rántás az egy más tészta!
                Az edzésből merülve: 
     Mit? Miért? Hogyan? Mennyit? – Adva.
                 A munka. A munka.

           Zagyvaróna, 1996. június