Régi dicsőségünk keresem szavaidnak e végén,
és tudatom, hogy hű Zagyva futó vize még,
hisz' ma is él - megtörve - a nemzet e tájon, a Szózat
hangzik, csak hangunk gyenge, de újra szabad...

Rajtunk átoksúly kacag, és a zsebünk, tudatunk fáj,
csak múlt már Ete és Hajna szerelme... Talán,
átok ül az tündérmese lapjain, éjjelek árnya?
Halk a dalom, de azért száll, s e virág a szava...

Budapest, Kerepesi temető, 1997