:
Mint egy szál virág,
oly magányosan
élek én e földön, és
temetem önmagam.
Ha egy virág bimbó
kipattanni készül,
csak azt hiszi, a világ
szírmaitól szépül.
Azután ő is megérti,
hogy nagyot tévedett.
Kinyiló szirmaiban, a
hervadással érkezett.
Még napfény becézi,
szellő símogatja.
De vizet nem kapott,
s halálként hervasztja.
Az éltető esőben
ujra, szárba szökken.
Azt hiszi túlélte, s
hisz a felhőkönnyben.
Megcsalta a hite!
Becsapta a fehő!
Érzi, hogy a szárán
új levél, már nem nő.
Fejét hát lehajtja,
szirmai hullanak,
levele elszárad,
szára megszakad.
(60 szó a szövegben) (711 olvasás)
Anonyma: (09-15-2004 @ 05:54 pm)
Kissé pesszimista vagy realista?...de azért nagyon szép!
Halogen: (09-15-2004 @ 08:14 pm)
Népdalszerű feldolgozása az elmúlás szomorúságainak. Egy balladának tudnám elképzelni. De a költői képek jók, csak kicsit lecsupaszítottak....
sendiert: (09-16-2004 @ 10:20 pm)
szerintem alkulni fog még,ha próbálsz színesebb képeket bele fektettni,és varzslatossabbá tenni a vers szavait,szerkezetét.Csak így tovább!Sendiert