:
Mint az örvény, amely lehúz a mélybe,
Ugy vonzottál te, az érzés tengerébe.
Mig zuhantam várva a csodára,
boldog voltam végre, valahára.
Barna szemedben lobogott a fény, mely
felgyújtotta lelkem, vesszen az erény.
Szemed iriszében lobogott a lelkem.
Reméltem szeretsz, és én is szerettem.
Olyan boldog voltam, szinte önfeledt.
Adtam volna mindent, amit csak lehet.
Ha ujjaiddal kényezteted arcomat,
remegő vággyal vártam csókodat.
Mint örvény, amely lehúz a mélybe,
és szédült foglyát felküldi a fényre,
zuhanás nélkül,megszünne a csoda.
De a boldogságát nem feledném soha. | |
(73 szó a szövegben) (702 olvasás)
szkallas: (04-10-2005 @ 11:28 pm)
Csodas erzes lehet ilyen orvenybe zuhanni, ugy selytem...irigysegemet - nem is rejtem!
Myra: (04-10-2005 @ 11:54 pm)
Kedves Ágnes, sodró lendületű lett versed, nagyon tetszik! Bár, én inkább szerelem-örvénynek hívnám :)) Szeretettel: Myra
_zizike_: (04-11-2005 @ 01:06 am)
Tiszta szívemből gratulálok Nektek! Ez az állapot soha el ne múljon! Szeretettel: Erzsi
Netelka: (04-11-2005 @ 06:18 pm)
Szép a versed. Szép a lüktetése, a mondanivalója, a dallama.
csingi: (04-11-2005 @ 09:14 am)
Ez nagyon szép.
