A Parázs, azt hitte vége,
hogy lassan kihuny a fénye,
elveszti minden melegét,
jön a hideg, és a sötét.
A Tábortűzben tegnap
szikrából született, és ott
ragyogott mellette párja,
Tűzszoknyáju lángruhába.
S mert őt eloltani már
nehezen lehet, lángolt
vére, és magával vitte
forrón, égő szerelmének
tűzből megszületett testét,
igy téve igazzá az álmát,
hisz égőn imádta párját.
Lobogó fényét néki adva,
bozóttűzben igent mondva.
Ők ketten igy egybekeltek,
s fenyegetőn énekeltek.
A bozót már vígan égett,
mikor felhő megérkezett.
Megsiratta boldogságuk,
eloltotta igy a vágyuk,
füstfelhő lett nászi ágyuk.

A bozót meg! Kárörvendett..
életre kelt!  Újra zöldelt!