:
A leszálló éj sötétje,
a lágy puha bársony,
magába ölelve ringat,
és elragad az álom.
Hárfa dallamára, most
egy tündérmesében a
lován vágtató herceg
vagy, s repülsz elébem.
Harcoltál értem, sokat.
Legyőzted a bánatot,
a szomoruságomat,
elűzted magányomat.
Magad mellé emeltél,
és elvágtattál velem,
ahol csak mi lehettünk,
és az édes szerelem.
A csodában született
érintésednek varázsa,
melynek varázsszőnyegén,
megérkezhettünk a vágyba.
Súgtad, szeretlek nagyon,
csókkal kérted, légy enyém,
kivánom tested, akarom!
..Mindenem neked adom!
Mikor halkulni kezdett
a hárfa hangu szerelem,
azt suttogtad nekem,
ne menj maradj velem!
Nem megyek el sosem,
mindig Veled maradok,
éjjel mikor alszom, és
nappal Veled álmodok.
(70 szó a szövegben) (700 olvasás)
Myra: (05-12-2005 @ 07:52 pm)
Álmodni, csak álmodni... éjjel pihenve, nappal ébren :) De a Párod mindíg jelen van... igen, ismerős az érzés. Tetszett a versed!
Nefelejccss: (05-12-2005 @ 08:10 pm)
Valóban "mesés" szerelem ez:)) A versed nagyon szép, megkapó. Szeretettel: Nefi
veva: (05-12-2005 @ 08:58 pm)
Álom és valóság időnként találkoznak - az öröklétnek megőrzendő percek!
Anna1955: (05-12-2005 @ 09:47 pm)
Olyan szépen írtál, hogy szinte beleborzong az ember. Nagyon nehéz lehet a távolság, de remélem egyszer csak legyőzitek. Megérdemled attól kit ennyire szeretsz. Légy nagyon boldog vele.
Szeretettel Anita