:
Mikor gondolatod
öntöd szavakba,
mikor a szavakat
irod fehér papirra,
Mikor megtelik a
lap sűrűn betükkel,
akkor festetted oda a
lelked, az embereknek,
és fektetted elébük
szíved, mint szőnyeget.
Vágyaid mint tépett papir,
talán... messzire szállnak.
Akkor fogod megérteni,
hogy téged sosem
fognak szeretni,
nem vagy semmi,
nincs élet, amit
annak hittél, csak
csalókán fénylett.
Ott állsz majd elhagyva
az útszéli fáknak, s
talán egyszer fű leszel
és megint rajtad járnak.
(48 szó a szövegben) (712 olvasás)
_zizike_: (05-25-2005 @ 01:36 am)
Jajaj Ágika kedves!:) ezt most nem értem. Külön - külön mind a 2 versszakot igen, de a kettő közti összefüggést egyáltalán sem. Segítenél? zizike
agnes: (05-25-2005 @ 02:07 am)
Úgy éreztem én aztán edzett vagyok,...tévedtem.....de kiirom magamból ki én,...Voltál már ugy, hogy nem éltek, de csúnyán visszaéltek a "jóságoddal"?
_zizike_: (05-25-2005 @ 02:20 am)
Igen, oké! így már értelek... Igen. Sőt, így már nagyon is értem! Köszi a választ!:) Jó a versed, igen... zizike
Fata_Morgana: (05-25-2005 @ 06:23 am)
Lehet, hogy az egyik meg bánt, de majd egy másik százszorosan megvigasztal. Így szokott lenni.
Anna1955: (05-26-2005 @ 05:17 pm)
Szomorú a versed, nem ilyen szokott lenni. Ne szomorkodj, az idő mindent begyógyít.
