|
Még érzem a sóhajt,
mi elhagyta ajkad,
mikor átöleltél.
Még hallom a hangod,
mit suttogtál fülembe,
mikor szerettél.
Már érzem a jöttöd,
ahogy sietsz felém,
nagyon hiányzol.
Máris nyílik az ajtóm,
s beléphetsz rajta,
Te vagy a párom.
Szinte repülök feléd,
mert az idő nem elég
szeretni Téged.
Vágyban tombolt testünk,
a beteljesülésben,
együtt repültünk.
A csöndes félhomályban,
magadhoz ölelsz lágyan,
úgy szeretlek.
A napok gyorsan teltek,
neked menned kellett,
könnyeim peregtek.
Még hallom a hangod,
mit suttogtál fülembe,
mikor szerettél.
Még érzem a sóhajt,
mi elhagyta ajkad,
mikor átöleltél. | 
