:
Még csak úton voltam
álom, és ébrenlét között,
még nem szólhattam hozzád,
de egyre halkabb lett
a valóság hangja, és
már nem kísért tovább.
Lassan távolodott, de súgva
azt üzente, várlak vissza
boldogan, nevetve, és
és a mosolyt, mit arcodra
fest Kedvesednek csókja,
fényemmel őrzöm, védem,
édes izét, ajkamra kérem.
Az álom csendben érkezett,
a valóságra még ránevett, de
karjába véve, hozzád repült.
Az álom ébredt, és a várakozó
valóság mellém szenderült.
Mosolyod fénnyel fogadott,
szemedben szikrázó vággyal,
ajkadon kérő sóhajtással.
Csókod gyöngyei testemen
gurultak, az ölelésedben
benne volt a holnap.
Még egymást öleltük, de
kopogott a Hajnal fénye.
Türelmetlenül toporgott,
és elpirúlt az arca, mikor
testünk fényruháját, a
Holdnak visszaadta.
Az ébrenlét kapujában
búcsúcsókod még utolért.
De a nappal fényénél is, az
álmok éjszakájáról mesélt.
(87 szó a szövegben) (712 olvasás)
Anna1955: (11-13-2005 @ 06:37 pm)
Kedves Ágika, csodálatosak a verseid...:)))))
prayer: (11-13-2005 @ 09:46 pm)
Ha minden álom ébrenlét, és minden ébrenlét álom, kívánom legyen minden szavad igaz e világon!
Tupir: (11-13-2005 @ 10:16 pm)
Megérintett...én is szeretek álmodni,álmodozni... Jutka
Netelka: (11-13-2005 @ 10:48 pm)
"Csókod gyöngyei testemen gurultak" - gyönyörű gondolat :)
szemilla: (11-13-2005 @ 11:37 am)
Álom és ébrenlét határán történnek a csodák... ezt most megerősítetted:)
szkallas: (11-13-2005 @ 11:47 am)
amit Te, Szemilla idejegyezteel - en is megeroosiithetem!
boblogan: (11-14-2005 @ 01:47 am)
...és ez is: "testünk fényruháját, a Holdnak visszaadta"... Nagyon szép vers.
soman: (11-14-2005 @ 08:15 am)
Továbbá:"...ölelésedben benne volt a holnap". Gratulálok! :)))
agnes: (11-14-2005 @ 09:46 am)
Köszönöm Nektek!