Az éjszaka csöndes, sötét,
és feketén átölel az éj.
Felhők tornyosulnak,
nincsenek csillagok.
Sötétben sétálok,
Az árny is elfogyott.
A vigasztaló éjszaka
puhán, lágyan átölel.
Megérti vágyam, s vigasznak
boldog emlék képekkel felel.
De azt suttogja,..
-reményed nem más,
mint csalóka délibáb.
Nem értheti szived szavát,
Lelke már nem őriz csodát!
Nem őrzi csókodnak izét,
két karod forró ölelését,
tested ringató vágyát,
nem veled akarja megosztani
szerelmét, és az ágyát....

És suttog az éjszaka tovább..
kiméletlen kegyetlen szava,...
hallhatom javaslatát,
"....a türelem, várakozás,
hozhat változást gondolom.
Ne gyötörd magad, ha kérhetem..".
Segélykiáltásod észrevette, de
de azt hogy gyötör a fájdalom
nem is érdekelte, mert fontosabb
a férfiúi büszkeség.......
Hogy női büszkeséged letapostad,
hisz sirva könyörögve kérve,
Nem birom nélküled, ..hiányzol
szeretlek....nem számit semmit!
És az éjszaka csak mondja tovább,...
Jőjj már Hajnal, ne halljam szavát,
Titeket kérlek égiek,vigyázzatok Reá
Erénye, nem bűne lenne ha nem szeretne,
engem lassan őlne bánat, ez járna  nekem .
Mindig   boldogság kimondani, szeretem.