Találkoztam a széllel,
az úton szaladt felém.
Leveleket kergetett,
és leteritette elém.

Avar szőnyeget szőve
mutatta, merre járjak.
Majd hirtelen átölelt,
s megcsókolta számat.

Szétzilálta a hajam,
most körbe táncolta a
padot, de azt suttogta
elviszlek, rabod vagyok.

Heves csókjától égtem,
és közben attól féltem,
szél nélkül mi lesz velem,
árván maradhat szivem?

De Ő nem csendesült el,
inkább egyre erősödött.
Minden egyes sóhajába,
szédítő vágy költözött.

Úgy fújt, a fák remegtek,
a felhők szinte futottak.
Ő messzire repült velem,
és csillagok álltak sorfalat.

Tombolva, zengve  súgta
Tied a szivem, s Te enyém.
Én vagyok a legboldogabb
szél, a nagy vihar közepén.