:
Míg sétálok, körém borúlna,
mint ékszerek puha bársonya,
átölelve ringatna,
magába zárna,
a halk szavú éjszaka.
Átkísér a parkon a Nap,
és csak néhány pillanat,
hirtelen megszöknek tőle,
a sugarak.
Susogó fák lombjai között,
már elbúcsúzott az Alkony,
sóhaját még hallhatom,
mint szél fuvallatát,
talán az érintése elmeséli,
milyen bársonyos az éj,
ha nem bűvöli, Alkony sugarát..
Rám kacsint,
de már nem őrzi fényét az este.
Ezüstös ruhába bújtatta az eget,
..majd körém heveredett,
puha csókjától életre kelt
az éjszaka teste.
(68 szó a szövegben) (731 olvasás)
szkallas: (07-11-2006 @ 03:49 pm)
szeep a versed agnes! olvasom.. legjobban ez a sora ragadott meg: "Ezuusoos Ruhaaba ooltooztette az Eget"..... kooszoonom. hogy olvashattalak
emericus: (07-11-2006 @ 04:51 pm)
Hát ez valami gyönyörű!
Zsuka49: (07-11-2006 @ 07:21 am)
Szia Ágikám!
Tegnap írtam én is az ezüstös ruháról egy verset, egyet gondoltunk???
Szép a versikéd tetszik nagyon!:)))
Puszóka: Zsuzsi
blue: (07-11-2006 @ 08:52 pm)
Szia Ági! Gyönyörű a versed, jó volt időzni a soraid között. pusza: gaby )))))
prayer: (07-11-2006 @ 10:47 pm)
Kedves Ágnes! Sétád nagyon élményszerű volt!
Lacoba: (07-11-2006 @ 11:23 am)
Ágnes ez valóban egy magával ragadó pillanat, amit gyönyörűen festettél meg nekünk.
andika: (07-11-2006 @ 12:53 pm)
szép képek szép vers grat hozzá
Anna1955: (07-12-2006 @ 05:00 pm)
Kedves Ágnes, nagyon szép a versed...már nagyon hiányoltalak...:)))) Puszika Anna :))))