Valamikor réges régen
amikor én nagylány lettem,
már asszonyként mosolyogtam,
a szivem alatt babát hordtam.
Boldogságunk megtört gyorsan,
elveszett mint könny a porban.
De a mese folytatódott, mert
egy ujabb kis babácska
növögetett hónap számra.
Már éreztem kicsi karját, és
símogató talpacskáját, mikor
a bajt megéreztem és
ekkor már nagyon féltem.
Rohanás a klinikára,
remegve a vizsgálatra várva.
Szólt az orvos: most azonnal
itt marad, felkelnie nem szabad!
Ijedt, gyáva kismama lettem, de
a kis pocaklakót nagyon szerettem!
Néhány hét mulva mehettünk haza,
de nemcsak a párom vitt tova
hanem jött velünk a félelem.
Megismétlődhet újra? Ugye nem!?
Kegyes volt a sorsom, meghagyta Őt!
Megszülhettem egy tündéri "nőt",
egy édes, bájos lánykát, Ágnesom.
két év, és világra jött tesoja néki,
egy bátor stram férfi, Jánosom.