Ha megszólit a lelkem

De míg hiszed, hogy igaz a szó,
mig bízol benne, addig a jó.
Hiszed, hogy neked, érted...
hogy tévedtél...majd túléled!

Lelkedben felhő gomolyog,
sötéten, de szikrázó fénnyel.
-Nem tudtad, hogy ez lesz?!
Üvölti vigyorgó, harsogó, kéjjel.
Csak hallgatod, és csordogál
bánatod kútjának sós izű víze,
ez az út, nem vezet semmire...

De míg hiszed, hogy igaz a szó,
mig bízol benne, addig a jó.
Hiszed, hogy neked, érted...
hogy tévedtél...majd túléled....

Mikor megfogta didergő lelked,
mint a tűz sütött, felmelegitett.
édes csókját is ajkadra tette, s
te ránevethettél a végtelenre.
A Hold ezüstje hajadra csorgott,
rózsaszin Hajnal táncra hivott,
szerelmes vágya elcsábitott.

De míg hiszed, hogy igaz a szó,
mig bízol benne, addig a jó.
Hiszed, hogy neked, érted...
hogy tévedtél...majd túléled....

Felmelegitett lelked egyre hűl,
lassan megfagysz, kívül belül,
mérgező csókját ajkadra téve,
még ránevethetsz a végtelenre,
ezüsthajad már fénytelen, szürke.
A Hajnal vánszorogva menekül,
sebek borítanak,mélyen legbelül.

De míg hiszed, hogy igaz a szó,
mig bízol benne, addig a jó.
Hittem, hogy neked, érted...
hogy tévedtem...majd túléled