Vénasszonyok nyarában bujdokol a nyár,
udvarolgatva,
kedved keresve,....
de lassan csomagolni szeretne...
Harsogón zőld leveleit némán siratja,
bizakodva gondol a jövő tavaszra,
fényének erdejét felhőkre űlteti.
Langyos éjszakákon,
páraként ül a fákra,
de már egyre színesebb lombjuk koronája.
Esőgyöngyeivel fürdeti a fákat,
mint szerelmes karok, ölelik az ágak.
Ha az ősz huncut nevetéssel elébe áll,
nyárnak mosolyában szeretet muzsikál.
Búcsúznak egymástól, némán,
szellő sóhajával,
ahogy ajkad ive feszül ajkamon,
a szerelem szavával.