/ Apám emlékére/

Csak egy pillanat volt,
egy megszökött perc,
az álom örködött,
de alig nézett félre,
lelked elköltözött.
Már nem bírta teste nyűgjeit,
csak fájdalom járta át,
még elbúcsúztunk Tőled,
de csak a műszerek jelezték,
tudom, hogy itt vagytok,....
ne haragudjatok,
de mennem kell,
indulok,
mert nem bírom tovább.
Azóta évek teltek el,
most a sírodnál ülök a padon,
és csöndben hallgatom,
a sír melletti hársfát,
susogó levél sóhajon.
A szél ölembe kuporodik,
szárítaná bánat gyöngyömet,
fölém hajolnak az ágak,
reám hullajtva könnyedet.