Várlak

Remegő lélekkel gondolok a percre,
a rohanó idő meglátogat.
Már csak Te létezel,
ha nem is szólsz,
hallom hangodat.
Csak néhány nap,
és újra itt leszel,
szinte érzem sóhajod,
lágyan nyakamba fekteted,
és elaltatod.
Érzem tenyered hűvösét,
mikor elrejted benne arcomat.
Ajkam követelni fogja,
símogató csókodat.
Emlékezni kezd a bőrőm,
szinte éget,
ahogy becézgeted.
Csókjaid szégurulnak rajtam,
amíg leveszed rólam ingemet.
Ajkaddal megpihensz két halom között,
cukorsüvegén rám csókolod a napot,
vágyam felsír bennem,
és te ringató öleléssel megvígasztalod.
Még hüppögök,
már nem reszketek. 
Csak úgy ölelj,
hogy a sóhajjal,
mit most fektettél nyakamba,
ringass álomba engemet.