Halljátok?
Sír a kavics talpam alatt.
Mikor lelkem a temetőmbe sétál,
szívem közepében élő emlékeim
néma sóhajával ölelkezik.
Összebújva hallgatják a csöndet.
A csöndet,.mi nem is létezik!
Mert üvölt néha a fájdalom,
lázong a kín, de én  hagyom.
Csak ülök az ágyon,
és ringatom magam.
Egyre hull a könnyem.
Csak hullj, ..csak hullj,
Mert úgy akarom
tombolj hát kin,
Zokogj jajongva.
A világgá kiáltott fájdalom,
fölém borul, mint a pára,
átölel a csönd, és
csak ringat,.ringat..
Tudja azt, mit nem is gondolok.
Ha nem tudom majd elengedni a múltat,
szép... csendesen... megbolondulok.