Lakat alatt

Lelkem ajtajára kellene akkora lakat,
mire leverném,
megrepedhetnének a falak.
Kiváncsian sétáltam, és néztem szerte,
egyre beljebb mehettem benne.
Messzire szaladtam,
mint a fény,
és megláttam az első csókot,
ott mélyen a szerelmek elején.
Találkoztam közönnyel, könnyel,
fehér gyolcs ruhába öltözött nővel,
aki játszani akart a tűzzel.
Találtam két kőszobrot a hegyen,
egymás mellett pihentek mereven.
Ráleltem altatódalokra,
az örökre vége,..- haragosokra.
láttam,..a már nem ismételhető szerepet
mikor az élet misztérium játékában,
gyerekem született.
S ahogy haladtam a kapu felé,
egyre cizelláltabbak lettek az évek,
s mire valóban lakat kellene rája,
már nélküle zárja az emlékeket  magába.