Mikor gyenge testem lelketlen maradt,
tűz emésztette,
míg finom porából,
préselt gyémántként viselős lehetett.
Palotám gyűrűd ormára téve,
ujjadra húztál,
még mindig csodáltál.
Érezlek,
mint szomjazó föld az éltető esőt,
hallom hangod kristályok között,
s ha a téli szél végig söpör a téren,
tested melege védi fényem.
Ha itt az éjfél,
bűvös lesz az éjszaka,
varázslatok tűzében ég,
vágyad tüze gyullad meg bennem,
és már táncolok a tenyeredben.
Mire csókod elérne,
már égek,
hozzád bújok,
szemedbe nézek,
szivárvány ágyon tiéd a testem,
ringat a vágyad egyre hevesebben.
Minden nap első órája tied,
amíg emlékszel reám,
gyűrőd gyémánt várában várom,
a varázslatos éjszakát.